Szabadka, április 1. – Dr. Juhász Bálint, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke és Maja Gojković, a Tartományi Kormány elnöke ma Szabadkán és Bácskossuthfalván beruházási munkálatokat tekintettek meg, ahol meggyőződtek a jelentős infrastrukturális projektek megvalósításának üteméről.
A szabadkai látogatás során a delegáció először a Városházán tartott megbeszélést a helyi önkormányzat képviselőivel, majd megtekintették a csatornahálózat kiépítésének munkálatait a Dinko Zlatarić és a Ptuji utcában, valamint a Mačva utca felújítási munkálatait.
Dr. Juhász Bálint, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke kiemelte, hogy a Tartományi Kormány továbbra is jelentős beruházásokat hajt végre Szabadka fejlesztése érdekében, az úthálózat fejlesztésén, a víz- és csatornahálózat rekonstrukcióján, valamint a turizmus és a kulturális örökség védelmének területén megvalósuló projektek révén. Külön hangsúlyt kapnak azok a projektek, amelyek hozzájárulnak a polgárok biztonságának és életminőségének javításához, valamint az egyenletes fejlődéshez, amely a városi és a külvárosi területeket egyaránt érinti.
„Minden, amit közösen teszünk, Szabadka és Vajdaság Autonóm Tartomány valamennyi polgárának javát szolgálja. Nemcsak a nagyvárosi központokba fektetünk be, hanem a külvárosi településekbe is, felismerve a helyi közösségek igényeit. Kiemelten fontos számunkra a kulturális örökség megőrzése, valamint olyan projektek megvalósítása, amelyek javítják a polgárok mindennapi életét és erősítik a tartomány egészének fejlődését” – mondta Juhász. 
Gojković elnök asszony emlékeztetett arra, hogy a Tartományi Kormány a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságon keresztül 150 millió dinárt különített el a kommunális infrastruktúra fejlesztésére tizenegy utcában, több mint három kilométernyi új útszakasz kiépítésével. Emellett jelentős forrásokat fordítottak két utcában zajló csatornahálózat rekonstrukciójának munkálataira is, amellyel a polgárok hosszú ideje fennálló problémái oldódnak meg, és javulnak az élet- és egészségügyi körülmények.
„A nagy infrastrukturális projektek – a Belgrád–Budapest gyorsvasút kiépítése és a Népszínház megnyitása – után most olyan beruházásokra összpontosítunk, amelyek a polgárok mindennapi életét teszik jobbá és magasabb színvonalúvá. Ez a Tartományi Kormány munkájának egyik stratégiai iránya a következő időszakban” – nyilatkozta Gojković elnök asszony.
A szabadkai látogatást követően a delegáció felkereste a bácskossuthfalvi Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Szociális Intézetet, ahol jelenleg a fűtési rendszer felújítása zajlik.
Juhász hangsúlyozta, hogy ebbe az intézménybe 2022 óta több mint 112 millió dinárt fektettek be, és hogy a jelenlegi beruházás, amely a fűtési rendszer felújítását célozza, kulcsfontosságú a megfelelő elhelyezési feltételek biztosítása szempontjából.
„Ugyanolyan fontos számunkra, hogy figyelmet fordítsunk a legérzékenyebb társadalmi csoportokra is. Célunk, hogy minden ellátott számára méltó és biztonságos körülményeket biztosítsunk” – emelte ki Juhász.
Gojković elnök asszony rámutatott, hogy a tartományi adminisztráció nagy megelégedéssel finanszírozta azokat a projekteket, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy az intézményben folyó ellátás megfelelő legyen, a felszerelés pedig korszerű és magas színvonalú.
„Amikor az ember élete egy adott szakaszában döntési helyzetben van, akkor fontos, hogy olyan helyes döntéseket hozzon, amelyek hozzájárulnak azok életének javításához, akiknek a legnagyobb szükségük van segítségre” – hangsúlyozta Gojković.
A tartományi képviselőház és a kormány elnökeit Szabadkán Góli Csilla alpolgármester, Gyivánovity Dániel, a városi képviselő-testület elnöke, valamint Srđan Samardžić, a kommunális tevékenységekért és közvállalatokért felelős polgármester segéd fogadta. A látogatáson jelen volt továbbá Ótott Róbert, a Tartományi Kormány alelnöke és tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár, valamint Tóth Zoltán, a tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdasági titkárság titkárhelyettese.