Újvidék, április 9. – Dr. Juhász Bálint, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke ma megbeszélést folytatott a Roma Inklúziós Iroda delegációjával, élén Željko Radu megbízott igazgatóval, valamint Jelena Jovanović tartományi képviselővel, a Roma Nemzeti Tanács tagjával.
A találkozóra a Roma Világnap alkalmából került sor, amelyet április 8-án tartanak, és a résztvevők a roma közösség helyzetének javításáról egyeztettek, különös tekintettel az oktatás, a foglalkoztatás és az inklúziót szolgáló rendszerszintű támogatás jelentőségére.
Juhász elnök kiemelte, hogy a Roma Világnap egyben emlékeztető is: nemcsak a roma közösség helyzetének javításáról kell beszélni, hanem azokról az eredményekről is, amelyek az intézményi szintű pozitív intézkedéseknek köszönhetően születtek, és amelyek leginkább az oktatás területén mutatkoznak meg.
„Az oktatás és az intézményi támogatás kulcsfontosságú előfeltételei a teljes társadalmi inklúziónak és az egyenlőségnek, ezért a tartományi adminisztráció a jövőben is támogatni fogja valamennyi nemzeti közösség és nemzeti tanács projektjeit. Rendkívül fontos a nemzeti identitás megőrzése és az anyanyelv ápolása, ugyanakkor ugyanilyen fontos az olyan tudás és készségek megszerzése, amelyek megfelelnek a munkaerőpiac igényeinek. Ez közvetlenül hat az életkörülmények javulására, valamint magára az inklúzióra is” – mondta Juhász elnök.
Željko Radu, a Roma Inklúziós Iroda megbízott igazgatója rámutatott, hogy ez a nemzeti közösség továbbra is számos kihívással néz szembe, ugyanakkor biztató, hogy évről évre nő azoknak a roma fiataloknak a száma, akik közép- és felsőfokú tanulmányokat kezdenek
és fejeznek be.
Jelena Jovanović, a Roma Nemzeti Tanács tagja hangsúlyozta, hogy tíz önkormányzat tizenöt településén kezdeményezték a roma nyelv hivatalos használatának bevezetését, amit történelmi jelentőségű lépésnek nevezett.
A delegáció a találkozó végén átadta Juhász elnöknek a roma nemzeti közösség zászlaját, amelyet Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházában a többi, nemzeti tanáccsal rendelkező közösség zászlaja mellett fognak kihelyezni.