Belgrád/Újvidék, október 10. – Dr. Juhász Bálint, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke ma Belgrádban részt vett az ötödik alkalommal megrendezett Wine Vision by Open Balkan nemzetközi bor-, pálinka- és gasztronómiai vásár ünnepélyes megnyitóján.
Az október 10. és 12. között a Belgrádi Vásár területén zajló nemzetközi rendezvény Szerbiából, a régióból és a világ számos országából érkező termelőknek, forgalmazóknak, szakembereknek és professzionális beszerzőknek biztosít találkozási lehetőséget, egyúttal jelentős szerepet tölt be a hazai és regionális gazdaság, gasztronómia és borkultúra népszerűsítésében.
Az idei vásáron több mint 30 országból 550 kiállító vesz részt, emellett 45 országból jelezték érkezésüket vásárlók és kereskedők. A háromnapos rendezvény során számos üzleti találkozót, szakmai bemutatót és versenyt tartanak, valamint több mint 800 bor értékelésére is sor kerül, tovább ösztönözve ezzel a nemzetközi együttműködést és új piacok megnyitását a termelők előtt.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Maja Gojković, a Tartományi Kormány elnöke, Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke, a Szerb Köztársaság ügyvezető kormányának miniszterei, valamint James Suckling nemzetközileg elismert borkritikus.